#testimesék

#testimesék – Egybeforrtunk

Veled minden olyan gyorsan történik. Veled minden olyan egyértelmű. Nincsenek feleslegesen futott körök, mindketten érezzük, hogy ez a találkozás eleve elrendeltetett.

Most mégis nagyon félek. 

Itt vagy te, akivel a lelkünk már összeért és mégis zakatol a szívem, rettegek, hogy milyen lesz veled szeretkeznem. Csak ülök a kádban, folyatom magamra a forró vizet és arra gondolok, hogy kiszállok, felöltözök és elmegyek. Nekem ez nem megy. Mintha megéreznéd, hogy a lelkem kiált utánad és a közelséged megnyugtatására vágyik, kopogsz az ajtón, majd szólsz.

-Minden rendben?

-Be tudnál jönni, kérlek?

Én meztelenül, te ruhában. Csak nézel, kissé meg vagy illetődve, még nem láttál így. Elmosolyodsz, odalépsz a kádhoz, hogy közelebbről is szemügyre vehess.

-Mire gondolsz? (Kérdezem tőled halkan.)

-Arra, hogy milyen szerencsés vagyok. 

Nem szólok, csak felállok és elkezdelek vetkőztetni. Először a pólód veszem le, majd kicsatolom az öved, kigombolom a nadrágod és csak hagyom, hogy legördüljön izmos lábaidon. Már látom, hogy férfiasságod epekedik utánam. Elmerülök tekintetedben, miközben a tenyerembe fogom vértől duzzadó farkad. Felnyögsz és közben figyelsz. Megcsókollak és az öledbe mászom, így csurom vizesen, vágytól telve.

Már nem félek. 

Erős, fekete kezeidben elveszek. Ez a kontraszt közted és köztem újra és újra szerelembe ejt. Olyan selymes vagy. Elsőre talán túl selymes is… Hátra nyúlsz, hogy elzárd a csapot, de nem eresztesz egy percre sem. Olyan jó tapasztalnom, ahogy tartasz és vigyázol rám. Felemelkedünk és elindulsz velem a hálószobád felé. Óvatosan helyezel le az ágyra és megint csak nézel. Nem tudom, mennyi idő telik el így, mert most mindent olyan határtalannak észlelek. Megadtam magam neked, így nem kérlellek, nem szólok, hogy gyere közelebb, érj hozzám, csókolj, marj, csak várok és közben arra gondolok, hogy mennyire élvezem ezt a kiszolgáltatottságot.

Aztán leereszkedsz hozzám, a nőhöz, aki már lüktet teljes egészében, hogy megkaphasson téged. Csókokkal feded be testem, egyetlen egy négyzetmillimétert sem hagysz ki, elnyújtott vagy és olyan mély, hogy már az ajkaid leglégiesebb tapintásától is hangosan nyögök. Legutoljára a kislábujjamon érzem, ahogy nyelved körülölelése lecsúszik rólam. Hirtelen megszűnök érintve lenni, ami egyszerre gyönyörteljes és fájdalmas is. 

Megvárod, amíg a lélegzetvételeim ritmusa kényelmessé válik, hogy megérkezzek a pillanatba. A pillanatba, amikor valóban magadévá teszel.

Egyre lassuló zihálásomon az segít, ahogy elmerülök nyugalmat és biztonságot sugárzó mélyfekete szemeidben. Összekapaszkodnak tekinteteink és nem eresztik el egymást egy másodpercre sem. Így, ebben az összefonódásban nehezedsz rám és olyan finoman merülsz el kiáradó mézemben, hogy tudom, ez örökre a miénk marad. Lágyan hullámzol bennem egyre beljebb és beljebb, és én egyre csak nyílok és nyílok, hogy a lehető legmélyebben fogadhassam magamba kemény férfiasságod. Végtelennek tűnő, ahogy beteríted ölem bársonyosságát, és akkor végre elérsz oda, ahonnan nincs tovább. Megpihenünk, majd a következő másodpercben megint utat törsz és a csípőd mozgatásával további helyet követelsz. Egy mozdulattal magad alá fordítasz, de nem távozol belőlem, csak még jobban duzzadó férfiasságodra húzol. Már nem tudom, ki van, kiben.

-Ahh… szakad fel belőlem nagyon mélyről a hang, amibe most belekapaszkodsz.

Egyszerre érezlek lent és fent. Lüktető férfiasságod pulzáló ölemben dédelgetem, miközben a szám a szádban szinte már elolvadt és nem tudom eldönteni, hogy melyik ajak, kihez tartozik. És egyszer csak elkezdem felismerni az ismerős érzést, ott vagyok a gyönyör kapujában, érzem, ahogy egyre intenzívebb ez az érzés és gyűrűzik befelé a csiklómtól, a hüvelyembe, aztán valami hirtelen más lesz. Lelassítasz, szinte nem is mozogsz, érzem, hogy belém mélyeszted a tekinteted, a kezed az arcomon, a szíved a kezedben. Én pedig meszűnök lenni ebben a térben. Nem zihálok, nem feszülnek meg az izmaim, éppen ellenkezőleg, a testem egésze laza, a gyönyöröm nem a medencémben van, hanem a testem egészében, mindegyik részecskémben érzem, ahogy pulzálok, mintha az összes sejtemben külön-külön és mégis egyszerre lenne orgazmusom, de ez most nem olyan, mint szokott lenni. Ez megfoghatatlan. Lebegek. Csak fekszel alattam, nem mozgunk, de mégis együtt hullámzunk, egymásban hullámzunk, teljes egybeforrotságban. Megszűnt az idő és a tér, csak a pillanat maradt itt nekünk, de az örök. Nem tudom, hogy 5, vagy 35 perc telt el így, de nem is számít. Nevetésed töri meg a csendet, majd válaszul az enyém. 

-Mit csinálsz velem? Szegezed hozzám a kérdést.

-Nem tudom, de nagyon élvezem.

Újra nevetünk. Feloldódva, pulzálva, hullámozva, lebegve, súlytalanul vagyunk most egymásnak. 

A szívem a szívedben, a szíved a szívemben. 

by Oláh Barbara

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük