#testimesék

#testimesék – Parancsolj, rendelkezz velem

Az ilyen napokon az kell, hogy meghalld hívásom. Sétálj be otthonomba, mint azelőtt oly sokszor. Lehelj csókot homlokomra, hajolj bele a hajamba, amit annyira szeretsz. Vedd lábaim az öledbe és simogass. Beszélj nekem, beszélj hozzám. 

Hallani kívánlak. Igen, először a füleimbe hatolj bele, aztán csúsztasd kezeid oda, ahol megkívánva érzed magad. Vetkőztess le, de ma ne légy óvatos. Birtokolj. Fossz meg mindentől, ami eltakar előled. Gyönyörködj a testben, ami neked lüktet. Szagolj belém, érezd meg, milyen amikor vággyal telve utánad epekedem.

Parancsolj, rendelkezz felettem.

Intenzitásra vágyom. Kezeid erős érintésére. Szoríts. Húzd a hajam, amíg fel nem nyögök. Aztán kényeztess csókod puhaságával, és amikor elhiszem, a gyengédség vezet tovább, akkor mard le a bőröm. Harapj belém. De ne légy hirtelen. 

Lassan. 

Szeretett uram, óvatosan mélyeszd belém fogaid, mert a bőröm annyira puha, hogy nyomban leolvad rólam, ha nem vigyázol. Hatolj benne egyre mélyebbre, érezd, mennyire kívánlak. 

Kívánom a fájdalmat általad.

Beléd akarok halni, hogy feltámaszthass a szerelmeddel. 

-Ahhh… – szakad fel belőlem vontatottan, kissé tétovázva, hogy ne kaphasd el fogaid túl hirtelen. Finoman engedd el bőröm, közben nyögj nekem, értem. Simogatásod gyógyítja az okozott sebet nyakamon. Annyira lágy vagy, annyira légies. Közben nézel, le sem veszed nődről a szemed, figyeled, követed, merre visz tovább a vágy. 

Aztán megérzem a nyelved. Pont ott, ahol lennie kell. Még nem vette birtokba, ami az övé, ami érte árad. Felette pulzál, várva a pillanat tökéletességére, arra, amikor már reszketek az érintve levésért. Amikor már könyörög testem egésze érted, a férfiért, az erőért. És akkor, amikor már megemelkedett csípőm hív magába, végre megérzem nyelved áldását. Szent kapumtól rejtett oltáromig soha véget nem érő a pillanat. De ott véget ér. Azon a ponton, mindenek tetején megállsz. Tartasz az izgalmamban, hogy visszaérkezhessek a pillanatba. 

-Itt vagyok. – suttogom bele a térbe annyira puhán, annyira sejtelmesen, ahogy férfim jelenléte megköveteli. 

Ekkor fölém hajolsz, elnyúlsz testem felett teljes valódban, szemed a szemembe mélyeszted és közben annyira lassan hatolsz bele éltető ölembe, hogy a tér és az idő fogalma értelmét vesztik. 

Csak a végtelenség van, ahogy egy kicsit mindig egyre feljebb érzem férfim keménységét puhaságomban. Keresztülhatolsz testem egészén, a szívemen át a torkomig, és így ebben az egységben zuhanunk bele a gyönyör legmélyebb rétegeibe, amíg már nincs lejjebb.

 A lentek lentjén, mindennek a kezdetén vagyunk, ott ahol nincs értelem. Egybeolvadtunk és így a lentek lentjéről együtt kezdünk el emelkedni a végeláthatatlanság legmagasabb fokáig.

Csak csókjaink emlékeztetnek arra, kik is vagyunk. 

Csak a csókod az, ami visszahoz az életbe. 

Te vagy az élet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük